Berzeviczi Nikoletta
Mentor
Magyar nyelv és irodalom szaktanárként több éves szakmai tapasztalatot szereztem középiskolákban és egyetemi gyakorló iskolában.
2 évig éltem Olaszországban nyelvtanulás céljából, ahol egy szálloda ügyintézőjeként tevékenykedtem, illetve állami ösztöndíjjal 9 hónapot Kanadában is eltölthettem kulturális követként.
A privát szférában is kipróbáltam magam: termelési asszisztensként dolgoztam egy 200 főt foglalkoztató nemzetközi cégnél, ahol környezetvédelmi, beszerzési, logisztikai, munkaügyi és HR feladatokat is elláttam. Ez többek között a termelési statisztikák elkészítését jelentette, a fizikai állomány személyügyi feladatinak elvégzését, a termelési igazgató munkájának támogatását, a veszélyes hulladékok kezelését, az éves környezetvédelmi bevallások koordinálását, tűz- és munkavédelmi szolgáltatókkal való kapcsolattartást. Majd ugyanitt a kereskedelemben dolgoztam.
Az így szerzett tapasztalatok alapján a beszerzéssel és az ügyfélkiszolgálással szemben jelentkező új típusú elvárásoknak, elsősorban a multikulturális környezet szerinti alapvető elvárásnak megfelelően az eredményesség került a tevékenység középpontjába új integrált rendszer használatával. A munkám nagyrésze ezen elvek alapján szerveződött, tapasztalatszerzésem a területen több éves.
Kiemelt eu-s projektben a hátrányos helyzetű diákok szüleivel, nevelőivel és a támogató társszervekkel kapcsolatban állva a munkám célja volt az integráció feltételeinek megteremtése úgy, hogy az egyéni esetkezelések előtérbe kerüljenek. Koordináltam az iskola, a HHH tanuló szülei és a társszervezetek együttműködését, tematikus táborokat szerveztem. Ezen cél érdekében a projekt keretében szervezett rendezvényeken, képzéseken vettem részt. Hasonló munkakörben dolgozom jelenleg is.
A fenti tapasztalatok támogathatják a kompetenciáimat a rendszerszemléletben, a feladatok nyomonkövetésében, a nyilvántartások vezetésében, adatszolgáltatásban, beszámolók készítésében; a pályázatok előkészítésében, elkészítésében, lebonyolításában való közreműködésben, kapcsolattartásban a szervezettel kapcsolatos személyek és szervezetek között. Valamennyi munkámban a szociális érzékenység is alapvető elvárás volt.
Szívesen és gyorsan vagyok képes betanulni egy-egy szakterületre, nyitott vagyok akár további tanulmányok folytatására is.